Pedagógiai Intézet
   

Keresés

„Tündérolvasók”
regionális szövegértési verseny

A püspökladányi Dorodi Márton Városi Könyvtár és Művelődési Központ Gyermekkönyvtára ”Tündérolvasók” címmel szövegértési versenyt hirdet, melyre a megyéből is várják és fogadják az olvasni szerető gyerekek jelentkezését.

Munkaformáját tekintve  csoportmunkában (2-3 fő/csapat) megvalósuló versenyt hirdetnek, az általános iskolák felső tagozatos tanulói , illetve más iskolatípus ennek megfelelő korosztálya számára.

Részletes program
A verseny két levelezős fordulóból és egy szóbeli döntőből áll. Fordulónként két-két irodalmi mű elolvasása és játékos feldolgozása vár a jelentkezőkre.  A legtöbb pontot elért nyolc csapat mérheti össze tudását a döntőben.
A résztvevők számára a nevezési/regisztrációs időszak lezárását követően postai, illetve elektronikus formában juttatják el az egyes fordulók feladatlapjait.
Ezen feladatlapok kidolgozására hat hét áll rendelkezésükre a csapatoknak, melyek feladattípusait (totó, keresztrejtvény, igaz-hamis, ki vagyok én stb.) úgy állították össze a szervezők, hogy egyrészt nehézségi fokukat tekintve megfeleljenek az adott korosztályok képességeinek, másrészt játékosságukkal élménnyé tegyék az adott mű befogadását és feldolgozását.
A szómagyarázatok révén aktív könyv és könyvtárhasználatra késztetik a gyerekeket, az egyes ifjúsági regények szerzőire vonatkozó személyes (irodalmi díjak, további művek) kérdések révén pedig kitekintenek az internet világába.
Az irodalmi jelenetek továbbgondolására késztető feladatok a versenyzők fantáziáját, fogalmazáskészségét és képzelőerejét hívatottak fejleszteni.
Az írásbeli fordulókat követően a nyolc legtöbb pontot szerzett csapat az olvasmányokra épülő szóbeli döntőn vesz részt. A zsűri elnöki tisztét betöltő íróvendég jelenlétével, műveinek dedikálásával tovább erősíti a gyerekek személyes irodalmi élményét.

A verseny ütemezése:
Versenyfelhívás közzététele: 2011. október 7.
Nevezési határidő: 2011. október 27.
Nevezési díj: 1200.- Ft/ csapat

Feladatlapok postázása:

1. forduló   2011. november 02. (beküldési határidő: 2011. december 15.)
Balázs Ágnes: Feladó: Fekete Szivárvány
Sohonyai Edit: Jasmine, avagy mégis kell a szerelem?

2. forduló   2011. január 12. (beküldési határidő: 2012. február 29.)
Nógrádi Gábor: Galambnagymama
G. Szabó Judit: A macskát visszafelé simogatják

Döntő: 2012. március 21. (Helyszíne: Tündérkönyvtárunk)
Az egyes fordulók eredményeiről a www.tunderkonyvtar.hu honlapon adnak tájékoztatást.

A verseny díjazása:

  • helyezett csapat és felkészítője: 30 000 Ft értékben könyvjutalom,
  • helyezett csapat és felkészítője: 25 000 Ft értékben könyvjutalom,
  • helyezett csapat és felkészítője: 20 000 Ft értékben könyvjutalom,
  • IV-VIII. helyezés esetén 15 000- 10 000 Ft közötti könyvjutalom.
    További ajándékaink: emléklap, emlékplakett, "Tündér" ajándékok.

    A jelentkezés és a részvétel feltételei:

    A versenyre a mellékelt Jelentkezési lap kitöltésével és határidőre történő visszapostázásával lehet benevezni. Egy intézményből több csapat jelentkezését is elfogadják.
    Az egyes csapatok fantázianevük alapján kerülnek nyilvántartásba!

    A verseny lebonyolításáért felelős személyek (versenykoordinátor)
    Andrási Istvánné Tünde        gyermekkönyvtáros
    Mészáros Eszter                     gyermekkönyvtáros

    Elérhetőségek:            tunderkonyvtar@gmail.com
                                      Tel.: 06-54/ 451 093
                                      www.tunderkonyvtar.hu

    Dorodi Márton Városi Könyvtár
    és Művelődési Központ
    Gyermekkönyvtára
    4150  Püspökladány
    Bajcsy-Zs. u. 2/2.

    Gyermekkönyvtár